2013. május 25-én a Bárdos Lajos Zenei Hetek keretében került sor a Bárdos Iskolák Mini Fesztiváljára a Szent Margit Gimnázium dísztermében. A fesztiválra három iskola kórusai kaptak meghívást. A Lágymányosi Kéttannyelvű Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium, s a Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola mellett mi is részt vehettünk a jeles eseményen. A hangversenyt megtisztelték [ Tovább... ]
Kérjük azon kedves Szülőket, akik szeretnének gyermeküknek napközis tábori ellátást, a mellékelt dokumentumban heti bontásban szíveskedjenek megjelölni, hogy mely időpontokban szeretnék ezt igénybevenni. Jelentkezés napközis táborra – (PDF dokumentum) Kérjük, hogy az igényfelmérő lapot 2013. május 31-ig szíveskedjenek leadni a gazdasági irodában.
Közlekedni elkerülhetetlen. Manapság eljutni egyik helyről a másikra, már korántsem a távolságok leküzdését jelenti.Életünk első éveiben a közlekedést nem tanuljuk, az ezzel kapcsolatos ismereteink csak úgy ránk ragadnak. Majd később, iskolai keretek között, illetve a jogosítvány megszerzése során kerül rendszerezésre, épül a közlekedési szabályok struktúrájába az addig megszerzett ismeret, tudás. Gyermekként– mikor tapasztalatlanságunkat csupán meggondolatlanságunk [ Tovább... ]
Újrapapír Világnap pályázat
Az Újrapapír Világnapja alkalmából pályázatot hirdettünk meg, melyre 25 oktatási-nevelési intézmény küldte el munkáit az ország egész területéről. Helyezést elért pályázók: Iskolák: I. Algyői Fehér Ignác Általános Iskola II. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium Budapest VII. Kerület III. Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda Szarvas Képgaléria: http://www.humusz.hu/galeria/ujrapair-kezmuves-foglalkozasok
Hra je to – Ez csak játék
Így hívják azt a prágai zene- és énekkart, melyet iskolánk április 18 -23. között látott vendégül iskolánkban. Régi barátság fűzi össze a két intézményt, immár hat éve találkozik iskolánk kórusa a prágai gyerekekkel, és tanáraival. A találkozások apropója Carl Orff által alkalmazott módszer, melynek tökéletes ismerője Lenka Pospisilova a prágai iskola tanára. Lenka és Hasznosi [ Tovább... ]





